Baloghné Vatai Barbara – Szakmai önéletrajz

Néptáncművész, néptáncpedagógus.
1977. június 26-án születtem Budapesten.

Tanulmányok:

2022-ben Pedagógus 2. fokozatot szereztem,
2019-2020-ig a Magyar Táncművészeti Egyetem (MTE) MA60 kiegészítő tánctanári
mesterképzés végeztem kiváló eredménnyel,
2016-ban részt vettem a Hagyományok Háza Kárpát Medence Táncos Öröksége elnevezésű, 120
kredites néptánc pedagógus továbbképzésén,
2006-ban szereztem diplomát a MTE néptánc pedagógus szakon,
2003-2004-ben Erasmus ösztöndíjjal a drezdai Palucca Schule Dresden moderntánc főiskolán
töltöttem egy szemesztert,
1999-ben középfokú színpadi néptáncművészi bizonyítványt szereztem a Magyar Táncművészeti
Főiskola akkreditált, kihelyezett képzésén a Magyar Állami Népi Együttes – továbbiakban
MÁNE – keretein belül,
1996-ban érettségiztem a Szent László Gimnáziumban.

Munkahelyek:

2022-től a néptánc tanszak vezetője vagyok,
2008-tól dolgozom néptáncpedagógusként az Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskolában,
1998-2008-ig ugyanitt óraadó tanárként dolgoztam,
1998-tól a fent említett művészeti iskolai bázissal, alapítványi háttérrel működő Kincső
Néptáncegyüttes női tánckarvezetője, művészeti asszisztense vagyok,
1997-tól 2005-ig a Regehű Baráti Kör felnőtt tánccsoportjában tanítottam,
1992-2005-ig a Magyar Állami Népi Együttes táncosa, majd szólótáncosa voltam.

Szakmai hitvallásom:

Ebben a tanévben 24. évemet kezdem meg pedagógusként.

Ahogy korosodom egyre inkább az a meggyőződés erősödik bennem, hogy az a szabad alkotási folyamat, amelyben és ahogyan a gyermek a néptáncot már egészen kis korban saját magára formálhatja, rendkívül komplex, testi-lelki-szellemi síkon történő fejlesztést
eredményez. Azok a gyerekek, akik a kreatív alkotásban rendszeresen próbára teszik magukat, hatványozott eredményességgel fejlődnek, lemaradások esetén pedig nagyszerűen kiegyenlítődnek az egyes részképesség-, figyelemzavarok is. Pszichés vonatkozásban pedig a táncpróba a tanuláson túl valóban alkalmas lehet arra, hogy a fiatalt, idősebbet egyaránt „flow” élményben részesítse. Ezt hatalmas motivációnak és célnak is látom egyúttal. Munkám folyamán a próbatermi normákat igyekszem úgy alakítani, hogy az abban résztvevők és mi pedagógusok is oldott légkörben fejlődhessünk és folytathassuk azt a kreatív, improvizatív tanulást, amely néptánckincsünkből fakad. Ennek az ideálnak az elérése nem megy másként, csak valódi közösségek létrehozásával. Ezt a területet, vagyis a valódi közösség építését gondolom pályám legnehezebb, egyúttal legfontosabb céljának, melyet tökéletesen elérni lehetetlennek tűnik számomra, de folyamatosan erre törekszem.

Egy kis erdélyi, belső-mezőségi faluban, Visában szerzett élményeim (1997., 2003., 2004., 2009-ben gyűjtőutak, szakdolgozati téma, 2019-től minden évben nyári tábor szervezése) nagyban megerősítették az imént leírt törekvéseimet. Mondhatnám azt is, hogy mintegy alapkőként szolgálnak egész pedagógusi, táncosi felfogásomban. Budapesten felnőtt emberként, majd lakótelepi környezetben munkálkodva ezen élmények nélkül nem érthettem volna meg, hogy mit jelenthet egy élő falusi közösség és annak életében a táncnak a szerepe.

Művészeti iskolánkkal, együttesünkkel a néptáncos élet szerves része vagyunk. A Kincső Néptáncegyüttes jövőre 45 esztendeje igyekszik versenyeken, fesztiválokon részt venni, tanítványaink sok szép sikert értek és érnek el országos megmérettetéseken is. Mivel egy néptáncegyüttes építése igazi csapatmunka, szeretném megemlíteni legfontosabb kollégáimat:
Turcsánné Horváth Anikó, Ónodi Béla, Galát Péter, Mosóczi István és új kollégáimat Szoboszlai-Kálmán Lillát és Móga Bence (Bence tanítványból lett kolléga.)
Rajtuk kívül rengeteg mesterrel dolgozhattam hivatásos táncosként, akikre nagy hálával gondolok, de akiket itt név szerint nem említek meg.
Legfontosabb mesternek és tükörnek azért mégis tanítványimat és családomat tekintem.